Pálinkás-sárgadinnyés baracklekvár
A kedvenc gyümölcseinket, a nyár ízeit érdemes eltenni a téli hónapokra. Mézédes barackból és sárgadinnyéből készítünk lekvárt, melyet igazi barackpálinkával teszünk még izgalmasabbá.
Hozzávalók: 1 kg sárgabarack, 1 kisebb sárgadinnye, 30 dkg cukor, 2 teáskanál pektin, fél citrom leve, 1 dl barackpálinka
A barackos mossuk meg, magozzuk ki, és szeleteljük egy nagyobb lábosba. A sárgadinnyét is hámozzuk meg, magozzuk ki, és a húsát felkockázva tegyük a barackhoz.
Egy kis cukorral elkeverjük a gyümölcsöt, úgy szaftosabb lesz. (Már előző este megtehetjük ezt, a hűtőben állhat az előkészített gyümölcs.)
Feltesszük főni a gyümölcsöket, kb. negyed óra alatt megfő.Ezután hozzáadjuk a pektinnek alaposan elkevert cukrot. A pektin segítségével sűrűbb lesz a lekvárunk. Ha pektint használunk, cukor nélkül is elkészíthetjük a lekvárokat.
Egy kis citromlével ízesítjük, frissebb lesz tőle a lekvár aromája. Kóstoljuk meg, hogy elég édes-e, ha nem, adhatunk még hozzá cukrot. A főzés végén – hogy ne nagyon illanjon el – egy kis barackpálinkával is megbolondíthatjuk a lekvárt. Pár perc rotyogtatás után már tölthetjük is a tisztára mosott üvegekbe.
Ha cukor nélkül készítjük el, akkor ne tegyünk bele pálinkát; édesítéshez használjunk sztívia port. Ekkor a lekvárt cukorbetegek és fogyókúrázók is fogyaszthatják.
A betöltéshez ezt az üveget használtuk, itt lehet megrendelni.
A betöltött üvegeket állítsuk öt percre fejre, így csírátlanítsuk az üveget.