RÓLUNK
A Lekvárosház nem magától működik. Itt nem a lekvár fő meg egyedül, hanem egy komplett csapat áll mögötte – több kávéval, mint amennyi cukor egy üstben elfér.
Gyuri az, aki előbb látta lelki szemei előtt a Lekvárosházat, mint ahogy az első barack egyáltalán felfogta volna, hogy lekvár lesz belőle. Ha ő azt mondja „ebből még valami nagy dolog lesz”, mi már keressük az üvegeket.
Emese az irodában nem dolgozik – ő rendelkezik. Pontosan tudja, hány üveg készült, mennyi ment ki, és azt is, hogy ki az, aki „majd holnap hozom a számlát” felkiáltással próbálkozik. Spoiler: nem holnap lesz.
Babi a konyha lelke. Ha rotyog valami, ő már ott áll mellette. Ha kifröccsen valami, már törli is. Mire elkészül a lekvár, a konyha tisztább, mint egy frissen átadott műtő – csak itt barackillat van fertőtlenítő helyett.
Niki a címkézés Terminátora. Nála nincs félrecsúszott matrica, nincs „jó lesz az úgy”. Ha lenne olimpia címkézésből, ő már három arannyal pózolna, és még a dobogót is felcímkézné egyenesre.
Gyula a csapat izomzata. Amikor ő megjelenik három dobozzal a hóna alatt, az nem szállítás – az bemutató. Nála a „gyümölcstartalom magas” inkább életforma.
És ott van Zoli, az üstök csendes karmestere. Ő keveri, cukrozza, kóstolja, nézi, még egy kicsit keveri… majd amikor már mindenki szerint jó, ő még mondja: „Várjunk vele.” Mert a lekvár nem siet. A lekvár kivár.
Mi így működünk. Valaki álmodik, valaki számol, valaki pucol, valaki címkéz, valaki emel, valaki kever. És a végén az üvegbe nem csak gyümölcs kerül – hanem egy komplett gyümölcsből készült boldogság. Tőlünk. Nektek. Szeretettel!
Nem vagyunk tökéletesek. De a lekvár? Az igen.

A KALDENEKER LEKVÁROSHÁZ TÖRTÉNETE
Az egész lekváros sztori még kisgyermek koromban kezdődött. Nagyim pakolgatta a befőttesüvegekbe a kertben beérett épp felesleges gyümölcsöket, zöldségeket. Én segítettem neki, hogy az uborka, szilva szép sorjában kerüljön az üvegekbe. Kerestem a Mama spájzában olyan dunsztosüvegeket, amit ő nem használt, és eltérő formájuk volt a megszokottól. Olyan mai nyelven mondott antik darabokat. A kertből összeszedtem pár zöldséget, gyümölcsöt, és én is a saját eszem szerint szépen betuszkoltam az üvegekbe. Mami elkészítette rá a levet, majd a többi befőttel ment a dunsztba. Én bespájzoltam, eldugtam a vízpad alján lévő polcra, és eltakartam a stelázsipapírral. Aztán télen, amikor vasárnap ettük a rántott csirkét, előszedtem és a befőttemet tettem az asztalra. Anyukám öröme és boldogsága, ami akkor látszódott az arcán adta nekem a szerelmet a befőzéshez és lekvárkészítéshez. Ez a szerelem a mai napig nem halványult el.

Nagyon sok idő telt el, amíg gyermekkori álmom megvalósult és létrehoztuk a Kaldeneker® Lekvárosház® vállalkozást. Kis üzemben, kézműves technikával készülnek azok a termékek, amelyeket én álmodtam meg. Szakács múltamból jól bevált ízeket, íz kombinációkat, amiket elrejtettem, belecsempésztem a lekvárokba. A jól kitalált és merészen alkalmazott ízpárosítások a főzős pályafutásom során meghozták az elismerést, így bátorkodtam ezeket alkalmazni a lekvárok készítésénél is. A próbagyártáskor létrehozott zöldség- és gyümölcslekvárok fogadtatása a vártnál is jobban sikerült, elnyerte a kóstolók tetszését.
A termékek létrehozásánál nagyon fontos szempont a kézműves technológia megtartása. Minden egyes üveg lekvár elkészítését magam végzem, és a főzéskor én határozom meg azt az ízt amit előzetesen elképzeltem. Így őrzöm meg a „főztöm” egyediségét, és ezáltal garantálom a kiváló minőséget.
Célunk, hogy hazai (sőt, ha lehet, akkor helyi) termelők által megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket használjunk a feldolgozás során, így támogatva a helyi gazdaságot. Fontos szempont a környezetünk védelme, így a feldolgozáshoz újrafelhasznált üvegekből az élelmiszeripar céljára gyártott befőttesüvegeket vásárolunk. A gyártáskor keletkezett zöldség- és gyümölcshulladékot komposztáljuk, és az üzem telephelyének kertjében hasznosítjuk újra. Hasonlóan a papír és műanyag csomagoló anyagokat is szelektíven gyűjtjük, hogy újrafeldolgozásra kerülhessenek.
Bízom abban, hogy egyik-másik készítményemmel Önnek is kínálhatok egészséges finomságot. Számomra nagyon fontos, hogy örömet szerezzenek termékeink azoknak, akik kanalaznak belőlük.
