Cesaria Evora, a mezítlábas díva
Tényleg mezítláb jár és láncdohányzik a terebélyes, egyszerre fáradt, kislányos és reszelős kikötői hanggal bíró Cesaria Evora. A borzongatóan édesbús morna királynője két teltházas koncert között mesélt az életről, a zenéről, az otthonáról. Én is ott voltam!
A Zöld-foki Köztársaságnak, miután 1975-ben felszabadult a portugál gyarmati uralom alól, súlyos gazdasági gondokkal kellett szembenéznie. A korábban pezsgő kikötői-kereskedelmi élet hanyatlani kezdett, s a szárazság, az éhség és a munkanélküliség elől az óceánon túlra menekült a lakosság jelentős része. Az elszakadt családtagok és szerelmesek fájdalmát a szigetek zenei irányzatai közül a nosztalgikus-melankolikus morna tükrözte a legérzékletesebb módon – ennek lett Cesaria Evora a diplomáciai útlevéllel utazó nagykövete.
Az 1941-ben született Evora 1987-ig csupán a kikötő bárjaiban volt ismert, akkor tudta csak rávenni egy emigráns pályatársa, hogy portugáliai turnét és lemezfelvételt szervezhessen neki. Így került aztán kapcsolatba José da Silva producerrel, és innentől a “mezítlábas díva” a világzene egyik legkeresettebb előadója lett. Túl van már tíz ünnepelt stúdióalbumon, rendkívüli hangjával és keresetlen előadásmódjával meghódította a világ legrangosabb koncerttermeit – amiként tavaly és tavalyelőtt már a Művészetek Palotája közönségét is elkápráztatta.
Az [origo] munkatársa kérdezte Cesaria Evora-t budapesti koncertjei közben.
– Az önnel kapcsolatos egyik mítosz, hogy az ön dalaiban folyton visszatérő portugál “saudade” kifejezés valami olyasmit jelent, amire a nyugati nyelvekben nincs szó. Sem az angolban, sem a magyarban. Sok elmélet van arról, hogy mit jelent, de kérem próbálja ön egy nyugati fül számára átérezhetővé tenni a jelentését.
– Nagyon nehéz kérdés. Portugál szó és nincs egy más nyelvben sem. Valami nagyon-nagyon hiányzik. A Zöld-foki Szigetekről sokan emigrálnak és akik ott maradnak, azok érzik ezt, miután ők elmentek. És akik elmennek, ezt érzik amikor távol vannak.
– Szomorú szó?
– Igen, nagyon, mert hiányzik valami. A teljesség hiánya. De benne van, hogy ami hiányzik, az azért hiányzik, mert szükségünk van rá és szeretjük. És szeretni jó.
A blog az [origo] írasa alapján jött létre, a fotókat Hajdú D. András készítette.
